Egészséges Hegyvidék

Szív- és érrendszeri betegségek

Magyarországon vezető haláloknak számítanak a szív- és érrendszeri megbetegedések, holott kis odafigyeléssel a tragédiák nagy része megelőzhető lenne – derült ki az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem márciusi előadásán, amelyen dr. Bencze Ágnes, a Budai Egészségközpont kardiológusa az egészséges táplálkozás és a mindennapi mozgás fontosságára is felhívta a figyelmet.

Előzzük meg a vastagbélrákot!

A vastagbélrák gyakori daganat, azonban az időben felismert esetek jól kezelhetők, gyógyíthatók. Mivel szűrés révén nagy biztonsággal megállapítható a tumor jelenléte, a megelőzés szempontjából a tünetmentes felismerésre kell törekedni – hívta fel a figyelmet az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem februári előadásán dr. Sike Róbert, a Budai Egészségközpont gasztroenterológusa, aki a betegség kezelésének lehetőségeiről is beszélt.

Időskori életválság – a gyógyító altruizmus

Hogyan lehet boldog időskorunk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy az öregedést ne válságként éljük meg? – ezekre a kérdésekre is választ kaphattak az érdeklődők az Idősek Egészség Iskolája márciusi előadásán a Kulturális Szalonban. Dr. Császár-Nagy Noémi klinikai szakpszichológus, az Országos Gerincgyógyászati Központ pszichoterápiás osztályának vezetője elmondta, az a legfontosabb, hogy meg tudjuk őrizni szellemi és fizikai frissességünket.

Időskori bőrelváltozások

Nagy sikerű előadást tartott Dr. Fáy Andrea Időskori bőrelváltozások címmel. Az előadás az Egészséges Hegyvidék Program Idősek Egészség Iskolája előadás sorozataként került megrendezésre a Hegyvidéki Kulturális Szalonban.

Az időben felfedezett tüdőrák gyógyítható!

A tüdőrák a férfiaknál az első, a nőknél pedig a negyedik-ötödik leggyakoribb rosszindulatú daganatfajta. Korai fázisban történő felismerése nyolcvan százalékban teszi lehetővé a gyógyulást, ennek ellenére sajnos kevesen mennek el szűrésre.

Egészségiskola az időskori problémákról

Egészségségmegőrzésicéllal új, időseknek szóló programsorozatot indított a Kulturális Szalon. Első alkalommal a gerinc problémáiról, valamint a csontritkulásról hallgathattak meg előadást az érdeklődők.

Előzzük meg a cukorbetegség kialakulását!

Megdöbbentő adatokkal szolgált a cukorbetegséggel kapcsolatban dr. Krivanek László, a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának diabetológusa. A nemrégiben elindított Egészséges Hegyvidék program nyitórendezvényén a főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben nem változik az emberek hozzáállása, és egyre nő a túlsúlyos gyerekek száma, akkor a mostani generáció rövidebb ideig fog élni, mint szüleik.

Mindennapi testmozgás és egészség

Mai társadalmunkat sajnos nem a mindennapi testmozgás, hanem éppen az ellenkezője, a mozgásszegény életmód jellemzi, pedig ez a legfőbb egészség- problémáinknak, a legfőbb népbetegségeknek az egyik fő okozója.

Gyermekeink gerince I.

A tartáshibák csökkentésére, egyúttal a felnőttkori porckopásos gerincbetegségek elsődleges megelőzésére az iskolának több eredményes eszköze is lehet:

Gyermekeink gerince II.

A tartáshibák csökkentésére, egyúttal a felnőttkori porckopásos gerincbetegségek elsődleges megelőzésére az iskolának több eredményes eszköze is lehet:

Gyermekeink gerince III.

A tömeges tartáshibákkal szemben a gyermekkori gerincbetegségek nem tömegesek, nem fokozódik az előfordulási gyakoriságuk, de sajnos nem előzhetők meg: a Scheuermann betegség 11 %-os hazai előfordulását Bellyei, az idiopathiás strukturalis scoliosis 5 ezrelékes ill. 1-3 %-os gyakoriságát (Illés, Bender, Viola) adja meg.

Az elhízás az etetőszékben kezdődik?


A túlsúly és az elhízás a XXI. század egyik legjelentősebb egészségügyi problémája. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a túlsúly és az elhízás a dohányzás után a második legnagyobb rizikófaktor. A fejlett országokban a túlsúlyos és elhízott emberek aránya ötévente megduplázódik!

Szívügyeink – az infarktus megelőzhető

Hazánkban minden második ember valamilyen keringési betegségben hal meg, hirtelen szívmegállás következtében évente 50-60 ezren veszítik el életüket. A kardiovaszkuláris kórképek kialakulásának okairól, a jelentkező tünetekről és gyógyításukról, valamint a megelőzés fontosságáról tartott előadást dr. Szolnoki Lajos háziorvos a Hegyvidéki Egészségklub rendezvényén.

Az emlőrák 65 év felett

Az utóbbi években fokozatosan nő az emlőrákos megbetegedések száma, ezért időszerű, hogy egészségügyi oldalunkon is foglalkozzunk a témával. Felvilágosító cikkünk utolsó része a 65 év felett hölgyeknek szól.

Az emlőrák fiatal nőknél

Az emlők mirigyeket tartalmaznak, amelyek feladata a tejkiválasztás. A mirigyek által kiválasztott váladék a kivezető csatornákba kerül, amelyek az emlőbimbó felé haladnak. A bimbón általában öt-hat kivezető csatorna nyílik.

Az emlőrák a középkorú nőknél

Az utóbbi években fokozatosan nő az emlőrákos megbetegedések száma, ezért időszerű, hogy egészségügyi oldalunkon is foglalkozzunk ezzel. Felvilágosító cikkünk második része a 45 és 65 év közötti hölgyeknek szól, akiket mammográfiás szűrővizsgálatra hívnak.

A szem az egészség tükre

Az íriszdiagnosztika rejtelmeibe vezetett be az érdeklődőket a Hegyvidéki Egészségklub legutóbbi előadásán dr. Szolnoki Lajos. A bemutatón kiderült, hogy a szem nemcsak a lélek, hanem az egészség tükre is.

A kéz a lélek tükre

A kéz és a körmök állapotának fontosságáról tartott előadást dr. Szolnoki Lajos háziorvos a Hegyvidéki Egészségklub találkozóján. A szakember szerint a végtagok vizsgálatával pontos diagnózis nyerhető a szervezetet megtámadó betegségekről.

A fogápolás életet menthet

A fogászati betegségek, valamint az akár súlyos következményekkel járó, szájban kialakuló gócok megelőzéséről és a lehetséges terápiákról esett szó a Hegyvidéki Egészségklub szeptemberi előadásán. Dr. Szolnoki Lajos háziorvos mindenkit arra intett, hogy a nagyobb baj megelőzése érdekében évente legalább kétszer menjen el fogorvoshoz.

A pánik népbetegség

A szakirodalom huszonnyolcféle kórképben írja le a köznyelvben pánikrohamként ismert lelki zavart – derült ki a Hegyvidéki Egészségklub legutóbbi előadásán. Népbetegségről van szó, hiszen a világ lakosságának közel öt százaléka folyamatosan küzd a pánik valamilyen formájával.

Időskori betegségek és gondozásuk

Utolsó előadását tartotta a Hegyvidéki Egészségklubban dr. Szolnoki Lajos háziorvos. Az elmúlt hat évben a kerületiek körében osztatlan sikert arató egészségvédő programsorozat zárásaként az időskori betegségekről, valamint a megelőzés és a gyógyítás lehetőségeiről esett szó.

Egészségtudatosság: fél egészség

Az egészség nem a betegség hiányát jelenti, hanem egy olyan ideális állapotot, amiben legalábbis megközelítjük szellemi és fizikai teljesítőképességünk maximumát. Sajnos, ez manapság egyre kevesebb embernek sikerül, amiben a helytelen gondolkodás és negatív érzelmek mellett a nem megfelelő táplálkozás, a környezeti ártalmak, a stressz, valamint a mozgásszegény életmód is szerepet játszik.

A korai felismerés életet menthet

Ma már a férfiaknak is meg kell barátkozni a gondolattal, hogy egészségük megőrzése, vagy egy esetleges meglévő betegség korai felismerése érdekében elmenjenek a szűrővizsgálatokra – hangsúlyozta dr. Kovács András az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi előadásán. A szakember az urológiai daganatok legjellemzőbb tüneteivel ismertette meg a hallgatóságot.

Áldozatokat szed a néma járvány

Életünk első harmada a csontépítés, a középső az egyensúlyi állapot korszaka, míg a változókorban elindul a csont fokozatos gyengülése – hangzott el az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem őszi első találkozóján. Dr. Hacsunc Marina, a Szent János Kórházban működő Osteoporosis Centrum vezetője a csontritkulás megelőzéséről, illetve a tünetek enyhítéséről tartott előadást.

A vakság elkerülhető

A születéskor várható élettartam emelkedésével arányosan növekszik az időskorban kialakuló betegségek száma. Ilyen a szem elváltozásainak jelentős része, amelyek közül több akár vaksághoz is vezethet.