Egyes becslések szerint a népesség 30-35 százaléka legalább egyszer átesett pánikrohamon, a kórtünet a nők körében két és félszer gyakoribb, mint a férfiaknál. Jellegzetesen a 20 év körüliek problémája, ritkábban a 15-16, illetve az 50 éveseket is érinti. Magyarországon a 18–64 éves korosztály két-három százaléka szenved a betegségben, a teljes lakosság mintegy 15 százalékának volt már egy-két pánikrohama – sorolta a statisztikai adatokat dr. Szolnoki Lajos a Hegyvidéki Egészségklub novemberi előadásán. A pánikbetegség szorongással járó pszichés zavar, rokonbetegségei a fóbiák, az általános szorongás, a kényszerbetegségek, valamint ebbe a körbe tartozik a nagy megrázkódtatások után fellépő poszttraumatikus stressz-szindróma.

Általános tünete a hirtelen feltörő félelem, ami olyan elemi erejű, hogy az érintett eleinte nem is tudja, mi történik vele. Intenzív, elviselhetetlennek megélt, rossz közérzet, menekülési késztetés, kontrollvesztéstől, megőrüléstől, haláltól való félelem, légszomj, kontrollálatlanság, izzadás, reszketés, hidegrázás, szédülés, émelygés, hőhullámok, gyengeség és nyelési nehezítettség kísérhetik – a kellemetlen mellékhatásokat ugyanakkor csökkenti a zacskóba lélegzés és az intenzív mozgás vagy a futás.

Sokan azt hiszik, valamilyen súlyos betegségük van, például szívinfarktust kaptak, mások azzal a helyszínnel (illetve azokkal a körülményekkel) hozzák összefüggésbe a rohamot, ahol az éppen jelentkezett. Az utóbbi észrevétel részben igaz lehet, azonban a megfigyelések azt mutatják, hogy pánikroham bárhol és bármikor kialakulhat: társaságban, otthon, étkezés közben, nyilvános helyen, vagy akár alvás közben. Korábban a rossz idegállapotra és a stresszre fogták, napjainkban már önálló betegségként kezelik.

A roham hirtelen kezdődik, általában tíz percen belül eléri a tetőfokát, és körülbelül fél órán át tart. Előfordulhatnak ennél hosszabb, akár egynapos rohamok is, de ezek lényegesen ritkábbak. Bár nem hozható egyenes összefüggésbe az életformával, a jövedelmi, társadalmi helyzettel, a végzettséggel, a foglalkozással vagy egyéb külső körülménnyel, az bizonyos, hogy kialakulásában az öröklött emberi adottságok szerepe kisebb, mint a társadalomé. Különösen olyan időszakokban, amikor értékrendváltás következik be, az emberek elveszítik stabilitásukat, végül pedig minden addig elfogadott értéket megkérdőjeleznek.

Nem zárható ki az örökletesség szerepe sem, egyes kutatások feltételezik, hogy a szorongás nagyobb eséllyel alakul ki azoknál, akiknek felmenői között voltak pánikbetegek. Dr. Szolnoki Lajos szerint éppen ezért a kezelés megkezdése előtt fontos szerepet kap a társadalmi körülmények vizsgálata, hiszen manapság az emberek zöme áldozatként éli meg a szerepek sokértelműségét. „Elhiszik, hogy bárki lehet király, de az ellenkezőjét tapasztalják meg” – mondta.

Gyógyszeres terápiával ugyanakkor szinte bárkit rövid idő alatt rendbe lehet hozni. A diagnosztikát nehezíti, hogy a pánikbetegség könnyen összetéveszthető egyes hormonális betegségekkel, ahogyan egyes gyógyszerek, kábítószerek megvonása is okozhat hasonló tüneteket. Szomorú adat, hogy a pánikosok drogozási hajlama tizenkilencszer, annak lehetősége pedig, hogy alkoholisták lesznek, harmincszor nagyobb, mint egészséges társaiké. Ráadásul azok a betegek, akiknek pánikrohamai vannak, gyakran más pszichés betegségekben is szenvednek, depressziósok, szociális fóbiájuk van, esetleg agorafóbiások.

A pánikbetegek öngyógyítási kísérletei gyakorta vezetnek alkohol-, gyógyszer-, illetve kábítószer-függőséghez, végső esetben pedig öngyilkossághoz. Szolnoki Lajos azt ajánlotta, hogy mindenképpen forduljon orvoshoz, akinek egynél több pánikrohama volt, vagy hirtelen elkezd szorongani bizonyos helyeken, illetve helyzetekben. A megelőzést segítheti a koffeinfogyasztás elhagyása, a helyes légzés elsajátítása – percenkét tíz légvétel –, illetve a jóga. Mindemellett léteznek hatékonyan alkalmazható antidepresszánsok, szorongásoldók, ezeket azonban csak akkor javallott igénybe venni, ha a pánikbetegség tünetei annyira erősek, hogy jelentősen akadályozzák a mindennapi tevékenységet.

Em.