Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egészséges Hegyvidék

Áldozatokat szed a néma járvány

Életünk első harmada a csontépítés, a középső az egyensúlyi állapot korszaka, míg a változókorban elindul a csont fokozatos gyengülése – hangzott el az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem őszi első találkozóján. Dr. Hacsunc Marina, a Szent János Kórházban működő Osteoporosis Centrum vezetője a csontritkulás megelőzéséről, illetve a tünetek enyhítéséről tartott előadást.

Magyarországon 600 ezer nő és 300 ezer férfi szenved oszteoporózisban, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint a daganatok, illetve a szív- és érrendszeri elváltozások után a harmadik leggyakoribb megbetegedés. A csontritkulással, azaz a néma járvánnyal (az elnevezés a traumás előzmények nélkül bekövetkező csonttörésekre utal) foglalkozott az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem legutóbbi előadása, amelyen dr. Hacsunc Marina mindenekelőtt a csontrendszerrel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat osztotta meg a közönséggel.

A Szent János Kórház Osteoporosis Centrumának vezetője elmondta, bár a csont viszonylag állandónak tűnik, valójában folyamatosan változik. Olyannyira, hogy tíz év alatt a fiatal felnőttek csontozata teljesen megújul.

A változókorban a női hormon szintje csökken, ez az oka annak, hogy ilyenkor sokkal nagyobb a bontósejtek, mint az építősejtek száma. Körülbelül 30-35 éves korig a csontokban végbemenő folyamat az építés javára dől el, majd jön egy másfél-két évtizedes egyensúlyi állapot. Az életciklus harmadik harmadában kezdődik a csontbontás, a nőknél 50 év körül 0,3-0,5 és 1 százalék közötti csontvesztés történik, de előfordulhat akár 3 százalékos veszteség is. Férfiaknál lassú, folyamatos csökkenésre lehet számítani, így a tünetek is később jelentkeznek.

Bár az oszteoporózis 60-80 százalékban genetikailag meghatározott, a maximális csonttömeg kialakítását 20-40 százalékban mi is befolyásolhatjuk. Ez azért fontos, mert minél nagyobb a BMD, azaz a maximális csontsűrűség, annál nagyobb az esélye annak, hogy nem lesz kritikus mértékű a fokozatos csonttömegvesztés.

Gyermekkorban a kalciumdús étkezés, a sok mozgás (a gerinc tengelyének irányába ható mozgás a leghasznosabb) segíti a csonttömeg növelését. Ezt a célt szolgálja a pubertás utáni hormonegyensúly, illetve az ideális testsúly fenntartása.

Az optimális kalciumbevitel fiatal felnőtt korban naponta 1500 milligramm. A legfontosabb kalciumforrások a tejtermékek, a mandula, a mák, a hal, a banán, a füge, a narancs, a kivi, a rozsos és a barna kenyér. Jó tudni, hogy a vegetáriánusok a szükséglet legfeljebb 40 százalékát viszik be a szervezetükbe, míg a dohányzás mérsékli a kalcium felszívódását, egyúttal fokozza a csontbontást. Az alkohol gátolja a csontképzést, ráadásul csökkenti a D-vitamin aktivitását is, amely így kevésbé tudja segíteni a kalcium felszívódását.

Riasztó adat, hogy öt-tíz esztendőn belül várhatóan évente 300 ezer embernél történik majd valamilyen csonttörés. Ez a szám jelenleg 150 ezer, míg csontritkulás miatt évi 100 ezer törést regisztrálnak. A betegek 40 százaléka meggyógyul, 30 százaléka rokkanttá válik, 20-30 százaléka azonban a szövődmények miatt – tüdőembólia, felfekvés, combfejelhalás – meghal. A combnyaktörés halálozási aránya 20, a csigolyatöréseké 5 százalék.

A 2010-es adatok alapján az azt megelőző hat évben nem nőtt a csontritkulásos combnyaktörések száma Magyarországon, míg Európában 20 százalékos emelkedés történt. Probléma, hogy az oszteoporózis okozta törések után a betegek sokszor nem kerülnek szakintézménybe, ezért később nagy eséllyel sokkal súlyosabb törést szenvednek el.

A megelőzés többszintű, a leghasznosabb a gyermek-, illetve fiatalkori csonttömegnövelés, a csonttömegmaximum elérése. A prevenció következő szintje az első törés megelőzése, ha ez netán mégis bekövetkezik, a másodlagos szint az újabb törés elkerülése. Ehhez elengedhetetlen a csontvesztés mértékének megállapítása – azaz a szűrés –, hiszen ezt követően lehet előírni a kalciumdús diétát.

A tünetek megelőzésében segít a napi 30-40 perces séta vagy kocogás és az oszteoporózistorna. Figyelni kell a túlzott kalciumbevitel elkerülésére, ez ugyanis hozzájárulhat a törések kialakulásához. Javasolt továbbá a csípővédő nadrág, amelynek 50 százalék a törésmegelőzésben kifejtett hatása.

Szintén a megelőzést szolgálja az elfordulási technika elsajátítása, aminek lényege, hogy eséskor a beteg az oldalára érkezzen, így elkerülhető a combnyaktörés. Ezenkívül léteznek csontbontásgátlók és csontépítő gyógyszerek, amelyek Magyarországon kivétel nélkül elérhetők. Terápia idején a fogászati kezelésekre különösen oda kell figyelni, ezért erről a fogorvost mindenképpen tájékoztatni kell.

 

További információk és tanácsok: www.osteoporosis.hu.

em.