Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egészséges Hegyvidék

MIT TEHETÜNK A CUKORBETEGSÉG ELLEN?

Sikerrel indult az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Három generációval az egészségért program” pályázatán a Normafa Praxisközösség. Ennek részeként ismeretterjesztő egészségügyi előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők a Normafa Idősek Otthonában.

Dr. Gál József a cukorbetegség nem gyógyszeres kezeléséről, valamint a diabétesz megelőzéséről beszélt. A belgyógyász elmondta, hogy ijesztő mértékben növekszik az időskori 2-es típusú cukorbetegség előfordulása. Minden tizenegyedik ember cukorbeteg, az elhízottak körében meredeken emelkedik a gyakorisága. A betegség jellegzetes tünetei a szomjúságérzet, a fáradtság, a fogyás, a lassan gyógyuló sebek.
Ha bebizonyosodik a veszélyeztetett állapot, vagy maga a cukorbetegség, fontos a vércukorszint önellenőrzése. Kerüljük a cukros üdítőitalokat, a burgonyakészítményeket, a szőlőt, szilvát, banánt, mert ezeknek magas a glikémiás indexe, javasolt viszont a teljes kiőrlésű ételek, hüvelyesek, főzelékek fogyasztása. Fél tányérra tegyünk zöldségeket, hüvelyeseket, egy negyedre fehérjéket (húsokat, halakat, tojást), a maradékra szénhidrátos köretet.
Húsz perc kocogás vagy 40 perc séta szükséges egyetlen túrórúd ledolgozásához – ezt mindig tartsuk szem előtt! Aki képes rá, mindennap mozogjon, mert energiát használ fel, növeli a cukorfelvételt, javítja az inzulinérzékenységet. A testedzés járjon izzadással, és legalább harminc percig tartson.
A szűrővizsgálatok jelentőségét hangsúlyozta dr. Lovas László háziorvos. Ezek arra szolgálnak, hogy már sejtszinten, a preklinikai szakaszban „elkapható” legyen a betegség. Rákok esetében az időfaktornak különösen nagy a jelentősége, a korai felismerés szó szerint életet menthet.
Minden évben nézessük meg az anyajegyeinket! Elsősorban a melanómától kell tartani, mert az gyorsan ad áttétet, és halálhoz vezet. Negyvenöt éves életkor felett ajánlott a szájüregvizsgálat, amin a fogazat állapotának vizsgálata mellett az egyre gyakoribb daganatok kiszűrésére is mód nyílik.
Jó eséllyel megelőzhető a vastagbélrák: 50 év felett kétévente széklet-Weber-teszt, ötévente kolonoszkópia javasolt. Akinek a családjában volt már vastagbél-daganatos, 40 éves kortól járjon szűrésekre. Férfiaknál 50 éves kortól nem szabad elhanyagolni a prosztatavizsgálatot, már csak azért sem, mert a prosztatadaganat gyakori elváltozás. Fontos a herék ellenőrzése, már 20 éves kortól elengedhetetlen az önvizsgálat.
A nőknek az emlőszűrésre kell gondot fordítaniuk. Elsődlegesen havonta legalább egyszer vizsgálják meg saját magukat, és persze segít a mammográfia is, amiről 45–65 év között kétévente behívót kapnak az érintettek, ám idősebb korban is indokolt eljárni a szűrésre. Életveszélyes kórkép a méhnyakrák, ezt is folyamatosan ellenőriztetni kell, életkortól függetlenül.Dr. Jámbor Zoltán főorvos, a Szent Imre Kórház anyagcsereközpontjának szakembere a BMI-indexről beszélt előadásában. Ezt úgy számoljuk ki, hogy a testsúlyt elosztjuk a méterben megadott magasság négyzetével. Ha az eredmény 25 feletti, akkor túlsúlyról, majd elhízásról és kóros elhízásról beszélhetünk.
A túlsúly sokféle betegségre hajlamosít: idetartoznak a szívinfarktus, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a magas koleszterin- és vérzsírszint, az érelmeszesedés, a stroke és más agyérbetegségek, továbbá a hormonális betegségek, az epekő és a mozgásszervi elváltozások, ízületi kopások. Az elhízás növeli a daganatos betegségek megjelenésének, az alvászavarok kialakulásának esélyét.
Fogyáshoz az egyensúlyi állapot fenntartásához szükséges kalóriamennyiségnél 500 kalóriával kevesebbet kell fogyasztani, ami körülbelül 1200-1500 napi kalóriabevitelt jelent. Gyógyszerként a mysimba nevű készítmény áll az orvosok rendelkezésére, ezt azonban nem támogatja a társadalombiztosítás.
Körösi Éva dietetikus a cukorbetegség étrendi kezelésével kapcsolatban elmondta, hogy amikor a máj kibocsátja a glükózt a vérbe, a hasnyálmirigy inzulint termel, hogy a cukor bekerüljön az izmokba. Ha ez nem működik, a szervezet kénytelen a cukorból zsírt képezni, és azt eltárolni. Aktívabb idős embernek 1800 kalóriára van szüksége, az 1200-1500 kalória a kevés mozgás mellett indokolt. A fogyáshoz nem koplalni kell, hanem többet mozogni!
Komplex, azaz magas rosttartalmú szénhidrátok fogyasztása javasolt, ilyenek a durumliszt, a teljes kiőrlésű lisztek, tészták, kenyerek, magvas és barnakenyerek. Nézzük meg a címkét, amelyen mindig az az összetevő áll legelöl, amelyikből a legtöbbet tartalmazza a termék!
Édesítéshez gyümölcsöt és fruktózt használjunk. Koffeint ne igyunk éhgyomorra, mert ingadozik tőle a vércukorszint, míg az édes alkoholos italok fogyasztása kifejezetten tilos! Fél liter sör egy zsemle szénhidráttartalmának felel meg; egyébként minél erősebb az alkohol, annál több benne a kalória. Édesítőszerekből szinte bármennyit lehet fogyasztani, „megállj”-t a hasmenés parancsolhat.

-os