– Sokszor hallani, hogy az egészségügyben dolgozni hivatás. Egyetért ezzel?

– Igen, maximálisan! Véleményem szerint soha nem szabad munkának tekinteni, csakis hivatásnak. Ez a szakma bármennyire szerteágazó, specifikus, mégis minden területe – az alapellátástól a sürgősségi ellátásig – a segítségnyújtáson, a gondoskodáson keresztül a gyógyításról szól szinte a nap minden percében.

– Tudatosan készült erre a pályára?

– Először én is, mint szinte minden egészségügyi dolgozó, orvosi pályára készültem. Középiskolai tanulmányaimat a Balassa János Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnáziumban végeztem. A harmadik osztály végén az egészségügyi szaktanárom segítségével lehetőségem nyílt egy nyári munkára a VIII. kerületi Vas utcai kórház krónikus belgyógyászati osztályán. Ott találkoztam először „élesben” a betegellátással. Adminisztratív munkára alkalmaztak, de a már akkor is szakdolgozói humánerőforrás-hiánnyal küzdő osztály főnővére ebédidőben feltette nekem a nagy kérdést: van-e kedvem segíteni az idős, magatehetetlen fekvőbetegek etetésében? Akkor még nem tudtam, hogy ez a szakma mennyire próbára teszi az ember pszichéjét. Az egy hónapos nyári munkám idején nagyon sok idős, egyedülálló beteghez kerültem közel lelkileg, de leginkább egy nagymamám korú, végstádiumban lévő nénit zártam a szívembe. Ha rá gondolok, ma is könnybe lábad a szemem. Az ő sorsa örökre belém véste azt a gondolatot, hogy senkinek nem lenne szabad egyedül, fájdalmak között elhagyni a földi életét. Ezek után már törekedtem arra, hogy a nagyon beteg emberek mellett legyek, és nekik próbáljak segíteni, ahol csak tudok. Érettségi után kiváló eredménnyel elvégeztem a felnőttszakápolói képzést, és az Országos Onkológiai Intézet egyik kemoterápiás osztályán helyezkedtem el.

– Azt kapta, amit várt?

– Sokkal többet! Megismertem rengeteg emberi sorsot, nagyon sokat tanultam az onkológiáról, és megtapasztaltam az egyik legfontosabbat: a betegség nem válogat, mindegy, hogy az ember fiatal vagy öreg, szegény vagy gazdag. Az egészség a legnagyobb érték, amivel rendelkezünk, de sajnos emberi gyarlóságunkból adódóan ezt sokszor későn ismerjük fel.

– Hogyan alakult utána a karrierje?

– Bizonyos szempontból nagyon szerencsés vagyok, hiszen az onkológiai intézetben a szakma legjobbjai mellett dolgozhattam, és megtanultam azt az attitűdöt, hogy miként kell humánusan, empatikusan hozzáállni az emberekhez. Továbbá azt is, hogy elengedhetetlen a folyamatos szakmai önképzés. Egyre nagyobb érdeklődéssel fordultam az egészség-gazdaságtan felé, levelező tagozaton elvégeztem az egészségbiztosítás szakot a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán. A szakdolgozatomat kórházkontrollingból írtam, a diplomám megszerzése után pedig úgy gondoltam, itt az ideje megismerni más egészségügyi intézmény működését.

– Így került a Hegyvidékre?

– 2007. október elején megpályáztam a Gazdasági Ellátó Szolgálatnál megüresedett egészségügyi csoportvezetői állást. Az első hónapokban nagyon sokat dolgoztam, hogy megismerjem a kerületi alapellátás rendelőit, és személyes kapcsolatot alakítsak ki az ottani kollégákkal. 2012-től az egészségügyi ágazat igazgatóhelyettese voltam a GESZ-ben, majd 2016. március 1-jével a képviselő-testület létrehozta a Hegyvidéki Egészségügyi Központot mint jogutód intézményt. Az intézményvezetői kinevezésemnél az egyik legfontosabb elképzelésem, tervem az volt, hogy megfelelő kontrollingot működtessek, figyelembe véve a szabályozókörnyezetet és a finanszírozási rendszert.

– Az egészségügy szinte minden oldalát ismeri. Melyik a nehezebb feladat?

– Nem lenne helyes részemről, ha nehézségi fokozatot próbálnék felállítani a klinikum és a menedzsment között. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a klinikumban szerzett tapasztalataim sokban segítik a menedzsmenti munkát, gondolkodást. Az is igaz, hogy a betegágy mellől hazamentem, és szinte mindig „le is tettem” a munkát. Vezetőként ezt nem tudom megtenni. Az intézményt, minden dolgozójával, telephelyével együtt, szinte a gyermekemnek érzem.

– Hogyan birkóztak meg a járvánnyal a kerületben?

– A budapesti kerületek között az első volt az itteni önkormányzat, amely a járványveszély kihirdetésének pillanatában az egészségügyi alapellátás mellé állt, egységes álláspontot alakított ki a rendelőire vonatkozóan – természetesen összhangban a hivatalosan kiadott járványügyi eljárásrendekkel –, és minden elérhető fórumon tájékoztatta a lakosságot. A védőeszközöket folyamatosan megkapja a teljes egészségügyi alapellátás. Azt is fontos megemlíteni, hogy az alapellátásban dolgozó összes egészségügyi kollégának lehetőséget biztosítottunk a SARS-Co V-2 koronavírus-ellenes szerológia- és orr-, garatváladék-szűrésre. Az intézmény a saját közalkalmazottjait is rendszeresen szűri.

– Semmelweis-nap alkalmából az önkormányzat a Hegyvidék Egészségügyi Ellátásáért díjjal ismerte el a munkáját. Hogyan fogadta a kitüntetést?

– Nem számítottam rá, de igen nagy megtiszteltetés. Szeretném megragadni az alkalmat, és köszönetet mondani a kollégáimnak! Ez csapatmunka, csak együtt tudunk egy egész ágazatot sikerre vinni.

MM.