gyogytorna01_660
Hegyvidéki Egészségnap: fókuszban a megelőzés

Évente két alkalommal, tavasszal és ősszel szervez ingyenes lakossági egészségügyi szűrőprogramot az önkormányzat.

ervizsgalatA János Kórház, valamint az Országos Gerincgyógyászati Központ és a Budai Egészségközpont együttműködésével meghirdetett szeptember végi egészségnapon közel ezerötszáz vizsgálatot végeztek el, a rendezvényen kiemelt figyelmet kapott a gyermekeket érintő betegségek, elváltozások kiszűrése.

 

A legfrissebb statisztikák szerint a Hegyvidéken élők általános egészségi állapota, valamint születéskor várható élettartama egyaránt a legjobbak között van az országban. Ebben a XII. kerület természeti adottságai mellett – Hegyvidéken minden lakosra 180 négyzetméter zöldfelület jut, ez a mérőszám fővárosi átlagban alig tíz, és még az európai nagyvárosok között is kirívóan jó adottságú Bécsben is csak száz négyzetméter – az önkormányzat mindenki számár elérhető, ingyenes egészségmegőrző és betegségmegelőző programjainak is fontos szerepe van. Ilyen kezdeményezés az Egészséges Hegyvidék sorozat keretében megrendezésre kerülő őszi egészségnap, amely idén már a tizenhetedik állomásához érkezett.

 

A kezdeményezés töretlen népszerűségére hívta fel a figyelmet Kovács Lajos alpolgármester, aki elmondta, hogy az őszi egészségnapon közel ezerötszáz vizsgálatot végeztek el az Otthoni Szakápolási Szolgálat és Védőnői Szolgálat, a János Kórház, valamint az eseményen most először résztvevő Országos Gerincgyógyászati Központ és a Budai Egészségközpont munkatársai.

 

pulse_oximeter„Ezúttal harminc orvosszakma képviseltette magát az egészségnapon, valamint számos olyan alternatív gyógyászattal foglalkozó, a kerületben működő civil egyesület, amelyek fontos szerepet kapnak a prevencióban és a betegségmegelőzésben. Valamennyi vizsgálóhely, illetve tanácsadópont nagy népszerűségnek örvendett. A program teljesítette vállalt feladatát, hiszen az érdeklődők ezúttal is egy helyen, külön beutalók és hosszabb sorban állás nélkül elvégeztethettek egy olyan átfogó, komplex vizsgálatsorozatot, amely egyébként rengeteg időt felemésztene” - foglalta össze az egészségnap tapasztalatai az alpolgármester, aki hozzátette, hogy ezúttal is külön figyelmet kapott a gyermekek prevenciós szűrése. „Szeretnénk a fiatalokat és a kisgyermekes családokat még hangsúlyosabban megszólítani, őket ezért külön célzott vizsgálatokkal vártuk, ahogyan az önkormányzat által felkért szakemberek az újszülött ellátással vagy éppen a családtervezéssel kapcsolatban is hasznos tanácsokkal szolgáltak. Mindez illeszkedik az egészségnap küldetéséhez, amelynek lényege az egészségmegőrzés és a betegségek elkerülése, ezt pedig nem lehet elég korán elkezdeni” - hangsúlyozta Kovács Lajos.

 

ujraelesztes02A gyermekek kivizsgálását ezúttal is a János Kórház gyermek-, koraszülött és csecsemőosztálya, valamint az intézményhez tartozó Budai Gyermekkórház vállalta magára. Szolgáltatásaik között többek között műszeres lúdtalpszűrés, mozgáskoordinációs vizsgálat, koleszterin- és vércukormérés, csecsemő és gyermek újraélesztési bemutató, valamint dietetikai tanácsadás kapott helyet. Szintén közönségsikert aratott a szülő-gyermek kapcsolat erősítésében is szerepet kapó babamasszázs, ennek mesterfogásait a hegyvidéki Védőnői Szolgálatnak köszönhetően leshették el az anyukák és apukák.

 

Teljes körű állapotfelmérés várta a felnőtteket, akik szemészeti, bőrgyógyászati, allergia, fül-orr-gégészeti, urológiai és helicobacter szűrésen, alsóvégtagi érvizsgálaton, vérnyomás-, koleszterin-, reuma, csontritkulás és vércukormérésen vehettek részt. Az Egészséges Hegyvidék sorozat keretében az egészségnapot is támogató Országos Gerincgyógyászati Központ és Budai Egészségközpont jóvoltából lúdtalp vizsgálat, ortopédiai tanácsadás, gyermekgyógytorna és különböző ismeretterjesztő előadások színesítették az idei egészségnap kínálatát.

Hegyvidéki Önkormányzat Budai Egészségközpont Országos Gerincgyógyászati Központ Hegyvidéki Szabadidősport Központ MOM Sport MOM Kulturális Központ Kulturális Szalon
© 2013 Hegyvidéki Önkormányzat